Folytatás
-A szüleid nem mondták, hogy kiskorúaknak veszélyes egyedül
mászkálnia, főleg sötétben. – a mosoly, mely most a száján ragadt minden létező
izmom megfeszült tőle. Halálfélelmem volt, mit tegyek, ha megtámad, hogy
védekezzek, vagy még rosszabb.
- Ahhoz magának semmi köze sincs, ha most elenged, nem fogom
feljelenteni zaklatásért, de ha nem sikítani fogok. - próbáltam minél jobban
elrejteni mennyire is rettegek ettől az embertől.
- Hé, kislány sikíthatsz, ha akarsz, de nem hall senki, és hidd el, amit
tervezek, mind ketten élvezni fogjuk. - szeme fehérje eltűnt, a rémülettől a
torkomon akadt a sikoly, nem bírtam mozdulni, mintha az egész testem és lényem
magam ellen lett volna, rettegtem, hogy mit fog csinálni, a szüleim halála
után, Chad nem bírná, ki ha engem is elvesztene, és én se bírnám ki a
szenvedését. Megragadta a derekam és magához húzott, ahogy közelebb hajolt
éreztem a lehelettét, keserű szájszaga felfordította a gyomromat, és öklendezni
támadt kedvem. Sosem féltem ennyire, a szája a nyakamhoz ért és lassú csókokat
lehelt a nyakamra, és ami most következett… Minden olyan gyorsan történt,
szúrást éreztem a nyakamon, mint ha egy kést mélyesztenének bele, a fejéhez
kaptam a kezem, de olyan erősen szorított, hogy nem tudtam elszakadni tőle, fájt
egyre gyengébben éreztem magam mind, ahogy hosszú nap után elszáll az emberből
az erő. A karom lecsúszott és az oldalam mellé esett, gyengültem és már a
szemem is csukódott egy erős rántást éreztem és a földre zuhantam, semmit nem
láttam. Csak egy őrjöngést, ami nyöszörgést követett ezek voltak az utolsó
hangok.
Ahogy a hold fényében sétáltam eszembe jutott a tegnap esti álmom.
Sosem éreztem ilyet amióta más lettem. Ha választhattam volna az álmomban
maradtam volna és akkor még mindig az érzés hullámában fürödnék. Most egy halk
neszre lettem figyelmes, ami ahhoz képest, hogy halk volt, üvöltésként hatott a
fülemben. A hang irányába sietem, ami egészen a temető kapujáig vezetett. Sosem
láttam még ilyet az előtt, ki az az eszement, aki a temetőben keresi a
zsákmányát, és volt még valami, egy illat, ami úgy furakodott be az orromba és
szédített meg. Ahogy közeledtem feléjük, ismét hatalmába kerített a tegnapi
álom érzése.
- Hé, haver, elég ó-divatú a temetőben vadászni. - a reakció egy nagy
nulla volt.
- Hát oké, nem én kezdtem.- megfogtam a fejét, a hóna alatt és egy
nagyot rántottam rajta, a fáig repült és nekicsapódott. –Uh, haver te aztán könnyebb,
vagy mint képzeltem, de nem szégyen, vannak gyengébb egyének is, de ez így fer.
- nagy kacagás követte a monologomat.- Köszönöm, köszönöm, de azt hiszem sose
voltam a viccek mestere, de ez jó érzéssel tölt el, ha valakinek tetszik. A
szemfogaim már az alsó ajkamat karcolta.
- Ugye tudod fiú, hogy megzavartál a táplálkozása közben s ez elég
nagy hiba, nem szeretem, ha félbeszakítanak, befejezném, ha lehet, te meg keres
magadnak más áldozatott.
-Hááát ne haragudj, de nekem pont ez a lány kell, tudod ő olyan szexi.
- Te is érzed mi? Mindnyájan érezni fogjuk, ezt a különleges vért. - megnyalta
a szája szélét, még mielőtt lecsepeg hetet volna a vér.
- Ne haragudj, de most pont náthás vagyok, és ha megbocsájtanál, őt
haza viszem.
- Te bolond engem nem tudsz átverni, mi nem leszünk betegek, és ha te
azt hiszed bolond vagy.
- Kezdesz az agyamra menni, vagy elengedsz vagy….
- Sikítasz? Ezt már hallottam a lánytól is, de annyira be volt tojva
hogy még azt is elfelejtett.
- Először is utálom, ha félbeszakítanak, másodszor pedig én
meghallottam, de mivel már egyszer figyelmeztettelek, és nem éltél vele, ezért
vállald a következményeket.- ideje se volt moccanni egy apró hörgés és már le
is téptem a fejét. Ez a kedvenc részem az egészben, megölni a rohadékokat, meg
persze akit akarok. A lányhoz sietem, aki sok vért vesztett ezért muszáj volt
adnom neki az enyémből, még mindig eszméletlen volt, de elég vért kapott ahhoz,
hogy jobban legyen. Kerestem a
táskájában az okmányát, vagy valamit, amivel megtudhatom a címét. Hazafelé
tartottam mikor álmában csak egy nevet emlegetet: Chad, biztos a pasija vagy
valami ilyesmi. Szerencsére könnyű volt felfeszíteni az ablakot, a szobája
beterítette az illata. Mindenhol éreztem őt, átjárta lényemet, minden
porcikámat, de ezt a gondolatot hamar elűztem. Leraktam az ágyára, és mellé
ültem. Néztem, ahogy a mellkasa süllyed, majd emelkedik. Eszembe jutott, amikor
éltem. Istenkém, mi ez az egész, soha nem meredtem a régi életem most meg jön
ez a lány és felforgat mindent. Felé magasodtam és megvizsgáltam a nyakát, hogy
mennyire látszik a seb, ronda volt és piros, még talán be is gyulladt, így nem
éri meg a reggelt. Kinyúltak a szemfogaim és megérintettem a mutató ujjammal,
azon nyomban vér szivárgott belőle. Bekentem a lányt ott ahol megharapta az a
szemétláda, és kezdett gyógyulni, tíz perc múlva már semmi sem látszót, csak
egy enyhe piros foltocska, ami máris halványult. Késztetést éreztem, hogy
közelebb hajoljak, különleges ez a lány mintha egy darab a múltamból, de az nem
lehet, mert nem most volt az. Egyre közelebb értem, amikor észrevettem a tetkót
a füle mögött, egy apró kereszt volt, ujjpercnyi nagyságú. Végig simítottam, és
az borzasztóan megégettet. A lány mocorogni kezdett, ez volt a pillanat, amit
helyesnek találtam a távozásra, minden lélegzetvétel nélkül kiugrottam, mielőtt
elmentem volna vissza pillantottam, a szobában a villany felkapcsolódott és egy
árnyék lépett az ablakhoz. Még mielőtt észrevehetett volna elsuhantam.....
